Zenei értékelés: 10/10

Az 1999-ben útjára indított új "Star Wars"-trilógia utolsó része, a 2005-ös "A sith-ek bosszúja" kiküszöbölte a megelőző két epizód kisebb-nagyobb hibáit, így minőségét tekintve a klasszikus trilógiával felérő lezárása lett az űroperának, s ezzel George Lucas is méltóképpen búcsúzott el a messzi, messzi galaxisától. A film címével kapcsolatban rengeteg találgatás látott napvilágot annak idején, "A Birodalom születésé"-től kezdve "A Birodalom felemelkedésé"-ig több variáció is felmerült, végül Lucas egy ügyes húzással "A sith-ek bosszúja" címet találta ki, s ezzel "A jedi visszatér" eredeti, ám nem alkalmazott címére, "A jedi bosszújá"-ra utalt vissza. A színészgárda gerincét újfent Hayden Christensen (Anakin), Ewan McGregor (Obi-Wan) és Natalie Portman (Padmé) alkották, ám hozzájuk most már nagyobb jelentőséggel csatlakozott Ian McDiarmid, akire Palpatine szerepében hárult kiemelt figyelem. Mellékszereplőként természetesen feltűnt még Samuel L. Jackson, Jimmy Smits és Christopher Lee is, de sok vizet (ilyen-olyan okok miatt) egyikük sem zavar a filmben.

Lucas a forgatókönyv megírásába még "A klónok támadása" forgatásának megkezdése előtt belekezdett. Az első koncepciója - például a kezdést illetően - nagyon más volt, mint amit végül a filmben láthatunk. Az eredeti forgatókönyv megváltoztatására azért volt szükség, mert Anakin átállása a sötét oldalra a harmadik rész kulcsa, ez pedig az első változatokban csak kevéssé került egyértelműen kibontásra. Emiatt lett lecserélve a film elejére tervezett nagy, sokszereplős csata, és lépett a helyére az Anakinra és Obi-Wanra koncentráló űrhajós küzdelem, de a lázadók köré épített szál bővebb bemutatása is ezen koncepciónak esett áldozatul. Anakin középpontba helyezése szükséges volt ugyan, de így több korábban betervezett elemet el kellett hagyni, köztük olyat is, amelynek a második részben már elő is készítették a terepet. Ez az egyszerű nézőnek nem volt különösebben probléma, azonban a "Star Wars"-fanok bizonyos történetszálak mellőzése miatt megorroltak Lucasra, aki végül különböző kapcsolódó regényekben volt kénytelen megadni a válaszokat. Szintén Anakin jellemének pontosítása tette szükségessé, hogy szinte a forgatás utolsó pillanatában módosítsa Lucas, hogy miért is áll át az ifjú jedi a sötét oldalra. Korábban a fő motivációja az volt, hogy a Köztársaságot akarta megvédeni a vélt jedi-hatalomátvételtől, az átgondolt koncepcióban viszont már Padmé halálát akarta kivédeni a sithek tudásával, ésbelátható, hogy ez az árnyalás szükséges volt, ám a két verzió keveredése kissé furán hat a történetben.

A fonalat három évvel "A klónok támadása" cselekménye után veszi fel a mozi. A Köztársaság és a Dooku gróf vezette szeparatisták között a polgárháború még mindig tart. Darth Sidious jobbkeze, azaz Dooku és rettegett tábornoka, Grievous számos helyen ütnek rajta a Köztársaság csapatain, ezek egyike során pedig elrabolják Palpatine-t, ám Obi-Wan és Anakin rajtaütnek a lázadók hajóján, és kiszabadítják a főkancellárt. Anakint kínzó álmok kezdik gyötörni, melyekben felesége közelgő halálát vizionálja, ráadásul egyre gyanakvóbbá kezd válni a Jedi Tanácsot illetően, főleg miután nem kapja meg a szerinte neki járó mester címet. Palpatine közben egyre nagyobb mértékben vonja befolyása alá a várandós Padmé elvesztése miatt aggódó Anakint, aki viszont lassan rájön, hogy a rettegett Darth Sidious nem más, mint maga Palpatine, ám a főkancellár ekkorra már teljesen behálózza őt, és a sötét oldal titkainak felfedése után azt kéri, csatlakozzon hozzá…
A korában világrekordnak számító számítógépeseffekt-mennyiséggel ellátott mozi kritikailag és anyagilag is kiköszörülte a második felvonással a sagán esett csorbát, hiszen jövedelmezőségi adatait nézve nem esett meg ismét az a szégyen, hogy az éves bevételt tekintve más alkotás megelőzte volna, s néhány boxoffice-mutatót tekintve még rekordokat is döntött.

"Star Wars"-filmről lévén szó, természetesen a zeneszerzői poszt egyértelműen John Williamsé volt, aki a korábbi részekhez hasonlóan ezt a művét is a London Symphony Orchestra és a London Voices közreműködésével vette fel. A komponista pályafutása során talán soha nem volt olyan leterhelt, mint a 2005-ös évben, mivel ekkor négy film zenéjén is kellett dolgoznia: "A sith-ek bosszúja" mellett a "Világok harca", az "Egy gésa emlékiratai" és a "München" score-jának megalkotását is elvállalta, s ez 73 évesen nem kis teher volt számára – pláne, hogy a 2004-es év sem a pihenésről szólt az esetében. S hogy e terhelés ellenére az egyik legjobb "Star Wars"-zenét alkotta meg, az azt gondolom, mindent elmond a szerző kiemelkedő kvalitásáról. 

"A klónok támadása" muzsikájában már érezhető volt Williams koncepcióváltása, vagyis a nagyon konkrét tematizálás visszafogása, s bár születtek új motívumok oda is, de ezek közül csak a szerelmi téma volt igazán maradandó, a klasszikus trilógia témadömpingje így ott megszűnt. "A sith-ek bosszúja" azonban ebből a szempontból megint egy új szerkezeti elképzelés volt tőle, ugyanis meg akarta teremteni a régi és az új sorozat közti kapcsolatot. Emiatt az első két mozi témáit különböző formában felelevenítette, és ezek mellé immáron hangsúlyosabban behozta a régi epizódok jól ismert dallamvilágát és katonásabb stílusát, ráadásul négy új motívummal is szolgált. És hogy ez mennyire nem volt könnyű, arra egy interjúban így világított rá: "A tematikus zene számomra mindig nagyon nehéz. Hiába ír az ember egy egyszerű dallamot, azt rengeteg variációban el kell még készíteni, attól függően, hogy mit akar elmondani a történet. Aztán ezeket hozzá kell igazítani az adott jelenet muzsikájához, hogy az összhatás is meglegyen, illetve hogy a nézőt is tudjam ezáltal vezetni, sokszor tulajdonképpen tudat alatt. Szóval elég nehéz megtalálni a tematikus zenében a helyes utat".

Az, hogy a score a két széria közti híd szerepét kívánta betölteni, kifejezetten a mester egyik legjobb döntése volt, mivel össze tudta foglalni a "Star Wars"-univerzum zenei világát, de nem önismétlő módon, hanem kreatívan hozzáállva. A jól ismert dallamok ugyanis új életre kelnek, átalakulnak, XXI. századi hangzást kapnak "A sith-ek bosszújá"-ban. Williams ennek az egyik legszebb zenei megnyilvánulását Anakin átállása köré szőtte. Anakin témája ugyan fel-felhangzik, például a szívfacsaró, kórusos "Anakin's Betrayal" bizonyos részeiben, de már inkább Darth Vader dallama, vagyis a "The Imperial March" dominál, ráadásul igen érdekes verziókban. Az Erő témája is gyakori szereplője a score-nak, a klasszikus trilógia motívumai közül pedig feltűnik még Leila és Luke dallama is ("A New Hope and End Credits"). Az új részek zeneileg legdominánsabb darabja a "Duel of the Fates" tétel volt az első részből, ennek témája természetesen itt is megjelenik, de szerényebben, mivel egy hasonló nagy megoldásnak adja át a helyét, ez pedig a "Battle of the Heroes", illetve ennek vezérdallama. A sötétség és a fény csap össze benne, a halál és az élet zenei harca ez, két korábban barát, immáron ellenség csatájának tökéletes zenei lefestője eme nagyszabású kórusos tétel.

A nyitó track egy nagy összefoglalója több témának is, az Erő és a "Duel of the Fates" dallama mellett a harmadik rész főgonosza, Grievous tábornok motívuma is felcsendül - ezzel kapcsolatban egyébként könnyen asszociálhatunk Harry Potter egyik dallamára. A szinte már játékos, ütősökkel gazdagított téma leginkább a "General Grievous"-ben dominál, de olyan mozgalmasabb trackekben is feltűnik, mint a "Grievous and the Droids". A szerelmi zenei motívum, vagyis az "Across the Stars" dallama több helyen is felbukkan, talán a legjobban az "Anakin's Dream"-ben, ahol egy csodás hegedűs körítéssel hallható, de már itt is érezhető sötét lepel borul az egyébként megható témára. Az album egyik legkülönlegesebb része a "Palpatine's Teachings" elején hangzik el. A track mély hangú, tibeti énekre emlékeztető nyitánya a film alatt is elképesztően hatásos (s nem mellesleg utal a Császár témájára is), és jól jelzi a szenátor hatalmának növekedését, továbbá az Anakin feletti befolyásának erősödését. Ezt Williams zeneileg is szenzációsan oldotta meg, ugyanis itt hangzik fel először a Darth Vader-téma, ami nem sokkal később a jediket jelképező Erő-motívumba vált át, jelezvén ezzel az Anakinban dúló harcot, ám végül zeneileg is Vader nagyúr győz. Az új megoldások sorát gyarapítják még a "Padme's Ruminations" különleges hangulati elemei, a siránkozós, keleties női hangok, illetve az elektronikus megoldások. Külön megemlítésre érdemes tétel még a "Battle of the Heroes" témáját tartalmazó nagyszerű "Anakin vs. Obi-Wan", a könnyfakasztó részeket szédületes kórusmegoldásokkal és kirobbanó akcióelemekkel kombináló "Anakin's Dark Deeds", illetve a "Star Wars"-muzsikák talán két legszomorúbb trackje, az Anakint végleg elbúcsúztató "The Immolation Scene", illetve a Qui-Gon temetési zenéjét nem véletlenül felelevenítő "The Birth of the Twins and Padme's Destiny".

Az album, hasonlóan a korábbi szimpla lemezekhez, jelen esetben is szerkesztetten, szvitjelleggel tartalmazza Williams kompozícióit. Közel 130 percnyi zenét vettek fel a harmadik részhez, ám ebből csupán egy hetvenperces album jelent meg, s így, hasonlóan "A klónok támadásá"-éhoz, ennek a résznek a score-ját sem ismerhettük meg teljes egészében. Emiatt aztán több, a film alatt jól hangzó score-részről kell lemondanunk. Valamelyest kárpótol egy DVD minket, melyet bónuszként csatoltak az albumhoz, ezen pedig a hat rész zenéiből hallhatunk és láthatunk tételeket, klipeket 5.1-es keverésben.

Hangulat tekintetében az egyik, ha nem a legsötétebb "Star Wars"-mozi lett "A sith-ek bosszúja", és ez az aláfestésben is lecsapódott. Nincs Jar-Jar, nincsenek aranyos ewokok, nincs diadalittas parádé, sőt szinte semmi pozitív fejlemény sincs a történetben, így a score ennek megfelelően hűvös, sötét és reményvesztett. Ráadásul emellett az egyik legmozgalmasabb mozi is a sagán belül, Williams például az első megtekintés után, elmondása szerint kétségbeesett, hiszen azt látta, hogy harc után harc jön, csatát csata követ, rengeteg a jelenet, ezt pedig nagyon nehéz lesz zeneileg úgy lekövetni, ahogy azt egy "Star Wars"-score-tól elvárják a nézők. A végeredmény tekintetében azonban elmondható, hogy a maestro félelme nem volt jogos, hiszen a saga egyik legtökéletesebb muzsikáját alkotta meg.