Értékelés: 10/6

Roger Brown (Aksel Hennie) fejvadászként dolgozik cégénél, ám nem túl előnyös külseje miatt kisebbrendűségi érzés gyötri, és hogy modelleket idéző felesége, Diana (Synnove Macody Lund) ne hagyja el őt anyagi problémák miatt, ezért - életszínvonalukat fenntartandó - műkincsrablással egészíti ki fizetését. Állásinterjúkat tartva akad össze egy jelentkezővel, Clas Greve-vel (Nikolaj Coster-Waldau), akinek birtokában egy sok milliót érő festmény van. Roger az eddigi legnagyobb fogás reményében már meg is kezdi a rablás előkészületeit, ám nem számol azzal, hogy Greve jóval több egy hétköznapi állásra jelentkezőnél...
A skandináv irodalom sikerei kezdik hazánkat is bevenni, hiszen többek közt annak a norvég Jo Nesbónak is egymás után jelennek meg kötetei nálunk, akinek 2008-as, azonos című regénye nyomán született Morten Tyldum mozija. A sztorira vélhetően Hollywood is le fog csapni egy teljesen felesleges, képről képre azonos remake formájában, ahogy azt például "A tetovált lány" esetében is láthattuk. Ha véletlenül kevésbé lesz szoros az egyezés, akkor az viszont amiatt történik majd, mert minden olyan húzást sikeresen kiölnek az eredeti történetből, mely elképzelhetetlen lenne egy amerikai moziban. Ennél a váratlan irányokat vevő sztorinál sosem tudhatjuk előre, hogy mi fog éppen történni. Először szinte párhuzamosan látunk állásinterjút betöréses rablással, aztán egyre vadabb dolgoknak leszünk szemtanúi, ahogy a kezdetben mindenre felkészült, duplán is (munka plusz magánélet) kettős életet élő céges fejvadász lába alól kezd kicsúszni a talaj - hála egy másmilyen jellegű fejvadász tevékenységének.
Sok múlott a szereplőkön, ám az Aksel Hennie és Nikolaj Coster-Waldau alakította férfiakból hihetően lesznek egymás életére törő ellenségek, és végül úgy állunk mégis a "pozitív" hős mellé, hogy szimpatikusnak egy percig nem tartjuk. Feszültté teszi az alkotást, hogy az ellenfél motivációit kezdetben egyáltalán nem értjük, aránytalanul túlzónak tűnik minden cselekedete. Ám épp ennek a titkolózásnak köszönheti a film az egyik erősségét, na meg az olyan ötleteknek például, mint amikor a kétségbeesett menekülés komikussá válik. Eredeti, csavaros és a szó minden értelmében véve mocskos thrillerrel van dolgunk, szóval nem is kéne nagyon bolygatni ezt a remake dolgot...
Ugyan mindketten egyaránt 1998-ban jegyeztek először önállóan aláfestést, azonban Trond Bjerknes és Jeppe Kaas komponisták ez idáig még nem dolgoztak együtt. Míg Bjerknes filmjei itthon egyáltalán nem ismertek, Kaas olyan címeket tudhat magáénak, mint a magyar mozikat is megjárt "Gengszterek fogadója", a "Zöld hentesek", valamint az "Ádám almái". Közös munkájukat semmilyen formában nem adták ki, és a játékidő haladtával ezt olyan nagyon nem is bánjuk - még ha nem is beszélhetünk jelentős problémáról, hiszen a jelenetek alatt végül is helytáll a score. Ahogy a film kezd egyre durvulni, úgy változik meg a kisebb szimfonikus zenekar előadását elektronikus kiegészítésekkel vegyítő zene is. Kezdetben könnyed és laza, szinte rumbás dallamokat hallunk Roger Brown - fokozatosan eltűnő - narrációja alatt, amit visszafogottabb akciózene követ a rablásos szcénáknál. Clas Greve feltűnésével azonban a score lassan irányt vált, és a játékidő felétől már üldözéses mozikra jellemző szerzemények követik egymást, egy thrillerhez igazítva. Ahogy említettem, sok gond nincs ezekkel a szerzeményekkel, csak éppen fejvadász legyen a talpán, aki emlékezetes pontokat talál bennük.