fejléc filmzenenet1.jpg

A FILMZENE.NET PORTÁL BLOGJA.

BŐVEBB TARTALOMÉRT KERESD HONLAPUNKAT:

WWW.FILMZENE.NET

Csatlakozz hozzánk!

Utolsó kommentek

Bejegyzések

Friss topikok

Jerry Goldsmith - The Edge

2012.09.30. 16:02 - filmzene.net

Címkék: filmzene jerry goldsmith

Értékelés: 8/10

Az emberek egy része hajlamos azt gondolni, hogy a fejlődésünk során elértekkel párhuzamosan mindent le tudunk győzni. Lee Tamahori "A vadon foglyai" című alkotása révén azonban rávilágít arra, hogy bármennyire is hiszünk e bolygó feletti uralmunkban, ha úgy szakadunk ki a megszokott környezetünkből, hogy nincsenek mellettünk biztonságot nyújtó tárgyaink, akkor bizony könnyen alulmaradhatunk a természettel és a ragadozókkal szemben. A történet szerint Charles Morse milliomos (Anthony Hopkins) feleségével (Elle Macpherson) és egy divatfotós csapattal (élén Alec Baldwinnal) Alaszkába utazik, s amíg párját fotózzák, Charles idejének egy részét olvasással, másik részét pedig gyanakvással tölti, mivel úgy véli, hogy felesége és a fotós, Robert között több van egyszerű munkakapcsolatnál. Egyik nap Robert kirándulni invitálja Charlest, ám útjuk nem éppen úgy sikerül, ahogyan azt elképzelték: kisgépük egy madárrajjal ütközik, és lezuhan. A vadregényes erdőben magára maradó páros egymásra van utalva, s mindent megtesznek azért, hogy épségben hazaérjenek, ám jelentősen megnehezíti kényszerű kirándulásukat a tény, miszerint nem számíthatnak egymásra feltétel nélkül.
"A vadon foglyai" tipikusan az a film, amely remek kikapcsolódást biztosító történettel rendelkezik, és üresjárat nélkül használja ki a játékidőt, azonban a két főszereplő, Hopkins (kinek szerepére eleinte Robert De Nirót, valamint Dustin Hoffmant is kiszemelték az alkotók) és Baldwin nélkül mégis kevesebb lenne. Lee Tamahori rendező és a producerek jól döntöttek, amikor ezt az egyébként sokszor bemutatott alapsztorival – két rivális egy olyan helyzetbe kerül, ahonnan egymás támogatásával könnyebben kiszabadulnának, mint önző magatartásukkal – rendelkező mozit velük forgatták le, a forgatókönyv elkészítését pedig David Mametre bízták. Az író olyan adaptációknál működött közre, mint például az "Aki legyőzte Al Caponét", a "Hannibal" vagy az "Amikor a farok csóválja…", s ezúttal is egy, már meglévő alapra építkezett, amely nem más volt, mint az azonos címen futó egykori brazil valóságshow, ahol átlagos városi emberek küzdöttek a létért a háborítatlan természetben.

Tamahori ezen produkció kapcsán dolgozott először együtt Jerry Goldsmithszel, négy évvel később pedig "A pók hálójában" révén találkoztak ismét útjaik. A komponista számára mindig is kedvelt hangszernek számított a szintetizátor, melyet egy interjú során saját játékszereként jellemzett, s bár a kilencvenes évekre azon szerzők egyike volt, akik hibátlanul és nem utolsósorban egyedi stílusban ötvözték az élő hangszereket a gépzenével, ezúttal kénytelen volt elhagyni ezt. Erre Tamahori kérte meg azért, mert az élőzenére építkező aláfestés sokkal jobban illett a vadregényes természetben játszódó történethez, mint egy szintetizátorral színesített kíséret.

Noha a film nemcsak a vadonban rekedésről, hanem két ember viszonyáról és a természettel való küzdelmükről, illetve egy cseppet sem barátságos medve előli menekülésről is szól, Goldsmith nem írt külön témákat a karakterekhez, hanem inkább egy zseniális főtémára, illetve a tőle megszokott stílusú akció/thriller hangulatra alapozta szerzeményét. A város forgatagából a természetbe való kiszabadulást, az elképesztő tájat és a kalandot a szerző egy gyönyörű vezérmotívummal, a "Lost in the Wild"-dal fordította le a zene nyelvére, mely olyan jól sikerült, hogy arra még (a különféle filmes fórumok tanúsága szerint) az átlagnéző is felfigyelt. Ezen téma legalább olyan fontos alapja a muzsikának, mint a szerző egy korábbi projektje, az "Egy ágyban az ellenséggel" score-ja esetében, ugyanis az imént említett thrillerhez hasonlóan e dallam a különféle hangszerelésben és tempóval történő felcsendülésével gondoskodik a fontosabb jelenetsorok kíséretéről. Míg a nyitó jelenet során - a későbbi "Mighty Hunter" című trackhez hasonlóan - a természet szépségét, valamint a kalandot tükrözi, addig a "Bitter Coffee"-ban az elnyújtott fúvóshangokkal már a karakterek megtörtségét szimbolizálja, a "Rescued"-ben pedig a balul sikerült kirándulás végkifejletével párosuló felszabadultságot és keserűséget adja vissza hibátlanul. A Todd-AO Scoring Stage-en zajlott zenei felvételek befejeztével Tamahori és Goldsmith úgy vélték, érdemes lenne ebből egy könnyed, jazzes átiratot is készíteni a stáblista alá. Ezen elgondolás eredményeként született meg a "The Edge", melynek előadásából a szerző is kivette a részét.

Az imént említett érzések megjelenítése mellett a túlélésért folytatott küzdelem, valamint a vérszomjas medve előli menekülés zenei kifejezésére is szükség volt, ami során már az erőteljes, nyers instrumentális darabok kombinálódnak elsősorban az ütősökkel, a háttérbe húzódó zongorafutamokkal és a síráshoz hasonlóan megszólaltatott rezesekkel (utóbbi figyelhető meg például a "The Ravine" felvezetésénél, vagy a "Stalking" során is). Ezek a főtémához képest kontrasztos elemek leginkább a "Rambo – Első vér"-ből ismert akciózenékhez hasonlítanak, a "Deadfall"-ban pedig hallani még olyan, a sűrű erdőt szimbolizáló ütőskombinációkat is, amelyekkel rokoníthatót korábban a "Congó"-nál, illetve a "Ragadozók"-nál is alkalmazott a szerző.

A cikk folytatódik a Filmzene.net-en. >>

A bejegyzés trackback címe:

https://filmzenenet.blog.hu/api/trackback/id/tr264811564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása